Jogképesség és cselekvőképesség

Bár sokan szinonimaként használják ezeket a szavakat, a két kifejezés nem ugyanazt jelenti, és akár jogi végzettség nélkül is érezhetjük a különbséget. Annak érdekében, hogy a két fogalmakat meg tudjuk különböztetni egymástól, érdemes még a jogi háttér előtt a nyelvtani jelentésből, és a hétköznapi józan logikából kiindulni. A cselekvőképesség egy aktív tevékenységre, közreműködésre való képességnek hangzik, míg a jogképesség inkább valamilyen passzív tulajdonságnak hat, amivel az alany rendelkezik a jellegénél fogva.

Nézzük meg, hogy mit jelent a jogképesség, és mit jelent a cselekvőképesség jogi szempontból.

Minden ember jogképes, ami azt jelenti, hogy jogai és kötelezettségei lehetnek. Tehát a jogképesség egy állapot, ami minden emberrel egyszerűen csak megtörténik a születése pillanatában (sőt bizonyos esetekben a fogantatásig visszamenőlegesen is). Tehát minden embernek lehetnek jogai és kötelezettségei, de ez nem jelenti azt, hogy ő maga nyilatkozhat ezek kapcsán. Hiszen ez már a cselekvőképességhez tartozik. Aki cselekvőképes, maga köthet szerződést vagy tehet más jognyilatkozatot.

A jogképesség a tágabb fogalom, hiszen minden ember jogképes a születése pillanatától (élveszületés esetén a fogantatástól) egészen a haláláig. Például az én kétéves kisfiam jogképes, de nem cselekvőképes. Mit jelent ez? Egy csecsemőnek is lehetnek jogai, de ettől még nem tehet érvényes jognyilatkozatot.  Hogy egy csecsemő, vagy akár egy méhmagzat hogyan élhet a jogaival, és hogyan jutnak érvényre az érdekei, a méhmagzat gyámjáról szóló cikkünkben írtunk.

Kanyarodjunk vissza tehát ahhoz, hogy valaki lehet jogképes, de nem cselekvőképes. Nézzünk meg egy gyakorlati példát. Egy elmegyógyintézetben ápolt beteg, aki elemállapota miatt nem cselekvőképes, nem írhat alá szerződést, nem vehet fel hitelt, vagy nem adhat kölcsön. Ugyanakkor neki is vannak pl. emberi méltósága, egyéb személyiségi jogai, de akár örökölhet is.

Tehát a teljes cselekvőképtelenségnél maradva, egy csecsemőnek, vagy egy elmeállapota miatt cselekvőképtelen felnőttnek van élethez való joga, emberi méltósága, személyiségi jogai, sőt vagyoni jogai is vannak. Ugyanakkor ezekről nem tehet érvényes nyilatkozatot. Példa: lehet egy tíz éves gyereknek háza, de nem ajándékozhatja el.

A legnagyobb eltérés tehát a kétfajta képesség között az idő, amikor kezdetét veszi, illetve véget ér. Ugyanis a cselekvőképességünket el tudjuk veszíteni életünk során, míg a jogképességünket nem.

Hogy is van ez? Milyen időbeli keretek közé van szorítva a jogképesség és a cselekvőképesség?

Kezdjük az egyszerűbbel, a jogképességgel.

A jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának időpontjától illeti meg, és a halállal szűnik meg.

Mint említettük, a jogképesség minden embert az élveszületés pillanatában – a fogantatásig visszamenőlegesen – egészen a haláláig megillet. Miért van szükség arra, hogy a fogantatás pillanatáig visszamenőlegesen megillessen minket a jogképesség? Azért, mert valaki örökölhet akkor is, amikor magzatként még édesanyja pocakjában van. Ennek feltétele az élveszületés, hiszen a méhmagzat még nem jogképes. De ha élve születik, és pl. édesapja meghalt a gyermek születése előtt, akkor a méhmagzat korában megnyílt örökség tekintetében jogképes lesz.

A cselekvőképesség ugyanakkor nem ilyen egyszerű. Minden ember cselekvőképes, akinek cselekvőképességét a törvény, vagy a bíróság gondnokság alá helyezést elrendelő ítélete nem korlátozza.

Hogyan korlátozza a törvény?

Nagyon egyszerűen, hiszen azt mondja, cselekvőképtelen az, aki a tizennegyedik életévét nem töltötte be. Ez azt jelenti, hogy egy cselekvőképtelen kiskorú nem köthet szerződést, nem vállalhat kötelezettséget, nem köthet házasságot stb. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy cselekvőképtelen kiskorú jognyilatkozata semmis. Helyette és nevében a törvényes képviselője jár el.

Példa: Kötök egy kölcsönszerződést egy óvodással, amelyben ő vállalja, hogy a tőlem felvett kölcsönt részletekben visszafizeti. Nyilvánvalóan semmis lesz ez a szerződés.

A cselekvőképtelenség miatt nem semmis a cselekvőképtelen kiskorú által kötött és teljesített csekély jelentőségű szerződés, amelynek megkötése a mindennapi életben tömegesen fordul elő, és különösebb megfontolást nem igényel. Pl. egy tíz éves gyerkőc csokit vesz a boltban.

Ezen kívül létezik korlátozott cselekvőképesség, amely szintén az életkorhoz igazodik.

Korlátozottan cselekvőképes az a kiskorú, aki a tizennegyedik életévét betöltötte. Az ő jognyilatkozatának érvényességéhez a törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges, egy szűk kört leszámítva.

Nyilván egy tizennégy éves is csak akkor számít korlátozottan cselekvőképesnek, ha egyébként elmeállapota miatt nem cselekvőképtelen, ahogy ez a nagykorúakra is igaz. Aki betöltötte a tizennyolcat cselekvőképes, ha egyébként nem cselekvőképtelen.

Hiszen, mint azt fentebb írtuk, a bíróság megállapíthatja, hogy valakinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – mentális zavara következtében – tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent, és ilyenkor részlegesen korlátozza a cselekvőképességét. Ilyenkor a bíróságnak meg kell határoznia azokat a személyi, illetve vagyoni jellegű ügycsoportokat, amelyekben a cselekvőképességet korlátozza.

Ha azt állapítja meg a bíróság, hogy ez a belátási képesség teljesen hiányzik, akkor a cselekvőképességet teljesen korlátozza (régebbi kifejezéssel kizárja).

Cselekvőképességünk így életünk során megszűnhet, de azt akár vissza is nyerhetjük, ha a fenti állapot nem áll fenn, és a bíróság ezt megállapítja. Olyan is előfordulhat, hogy valaki nem áll gondokság alatt, de adott helyzetben cselekvőképtelen állapotban van (pl. valamilyen pillanatnyi mentális állapot miatt). Semmis annak a személynek a jognyilatkozata, aki a jognyilatkozat megtételekor olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik.

Tehát a fentieket összefoglalva egyáltalán nem mindegy, hogy jogképességről, vagy cselekvőképességről beszélünk.