Ön itt áll:

Mi történik a köztársasági elnök lemondása után?

Egyéb

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2024. február 28. ( 226 napja)

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Bár a köztársasági elnök lemondása nem példa nélküli, mégis mozgalmas időszak következik hazánkban a lemondás után. Ugyan jelenleg a sajtó még sokkal inkább az ide vezető úttal, az okokkal és a tisztségről való lemondás indokaival van elfoglalva, várhatóan azonban nemsokára az új köztársasági elnök megválasztásáról szóló cikkek tömkelegével is találkozni fogunk a médiában. Jelen cikkünk célja sem az, hogy a jelenlegi helyzethez vezető okokat és körülményeket értékeljük, hanem az, hogy bemutassuk, mire is lehet számítani az elkövetkezendő napokban.

A köztársasági elnök lemondása

Bár kétségkívül fontos a közvélemény tájékoztatása, jogi szempontból mégsem az minősül lemondásnak a köztársasági elnök részéről, hogy kiáll a kamerák elé és bejelenti, hogy lemond tisztségéről. A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény alapján ugyanis a köztársasági elnök az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával mondhat le megbízatásáról. Az írásbeli lemondó nyilatkozat benyújtása ugyanakkor jelenlegi jogszabályaink alapján még nem elegendő. Az említett törvény ugyanis azt is előírja, hogy a lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges. A nyilatkozat benyújtását követően az Országgyűlés tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Ez tehát egy lehetőség az Országgyűlés számára, tehát úgy is dönthet, hogy nem fordul ilyen kéréssel a köztársasági elnök felé.

Amennyiben viszont kéri és a köztársasági elnök az elhatározását írásbeli nyilatkozatával fenntartja, az Országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg.

 

Természetesen arra is konkrét jogszabályi előírások vannak, hogy mindezek alapján a köztársasági elnök megbízatása mikor szűnik meg. E körben az alábbi variációk képzelhetőek el:

  • A köztársasági elnök megbízatása a lemondó nyilatkozatban megjelölt, a tizenötödik napnál nem korábbi időpontban szűnik meg akkor, hogyha a köztársasági elnök megjelöl konkrét napot a nyilatkozatában és az Országgyűlés nem kéri a döntés megfontolását tőle.
  • Abban az esetben, hogyha konkrét időpont nem kerül megjelölésre, a lemondás időpontja az Országgyűlés elfogadó nyilatkozatának meghozatalának napja.
  • Az is elképzelhető, hogy az Országgyűlés nem hoz a lemondásról elfogadó nyilatkozatot, amely esetben a megbízatás az erre nyitva álló határidő eredménytelen eltelte után szűnik meg.
  • Ha pedig az Országgyűlés a köztársasági elnököt a lemondás megfontolására kéri, a köztársasági elnök megbízatása az elhatározását fenntartó nyilatkozatban megjelölt időpontban, időpont megjelölés hiányában a fenntartó nyilatkozat benyújtásával szűnik meg.

Az átmeneti időszak

A köztársasági elnök lemondása után egy rövid, átmeneti időszak veszi kezdetét az új köztársasági elnök megválasztásáig. Ezen átmeneti időszakban a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke gyakorolja. A köztársasági elnök helyettesítése idején az Országgyűlés elnöke országgyűlési képviselői jogait nem gyakorolhatja, és helyette az Országgyűlés elnökének feladatait az Országgyűlés által kijelölt alelnök látja el.

Az új köztársasági elnök megválasztása


Abban az esetben, hogyha a köztársasági elnök megbízatása idő előtt szűnt meg, a megszűnéstől számított harminc napon belül meg kell választani az új köztársasági elnököt. A köztársasági elnök választását az Országgyűlés elnöke tűzi ki. Az Országgyűlés pedig a köztársasági elnököt titkos szavazással választja.

A szavazást azonban megelőzi a jelölés időszaka. Egy adott személy jelölésének érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges. A jelölést az Országgyűlés elnökéhez a szavazás elrendelése előtt kell benyújtani. Minden országgyűlési képviselő egy jelöltet ajánlhat, annak pedig, aki több jelöltet ajánl, mindegyik ajánlása érvénytelen.

 

A jelenlegi köztársasági elnököt kétfordulós szavazáson választják meg. Amennyiben valamely jelölt az első fordulón megszerzi az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát, úgy ő lesz a köztársasági elnök. Amennyiben nincs ilyen személy, akkor kell egy második szavazást is tartani. A második szavazás során azonban már csak a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet szavazni. Ha az első szavazáskor az első helyen szavazategyenlőség alakul ki, azokra a jelöltekre lehet szavazni, akik a legmagasabb számú szavazatot kapták, tehát akik az első helyen állnak. Ha az első szavazáskor csak a második helyen áll elő szavazategyenlőség, azokra a jelöltekre lehet szavazni, akik a két legmagasabb számú szavazatot kapták. Ez utóbbi esetben tehát az első helyen álló és a második helyen álló, legalább két személyre lehet szavazni, ami azt jelenti, hogy legalább három olyan jelölt lesz, akire érvényesen lehet szavazatot leadni. A második szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki – tekintet nélkül a szavazásban részt vevők számára – a legtöbb érvényes szavazatot kapta. Ha a második szavazás is eredménytelen (mert például szavazategyenlőség alakult ki), akkor ismételt jelölés alapján új választást kell tartani.

A szavazás azonban gyorsan zajlik, hiszen azt legfeljebb két egymást követő nap alatt be kell fejezni.

 

A fentiek szerint megválasztott köztársasági elnök a korábbi köztársasági elnök megbízatásának lejártakor, a megbízatás idő előtti megszűnése esetén (így például lemondás esetén) a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba. A hivatalba lépését megelőzően a köztársasági elnök az Országgyűlés előtt esküt tesz.

Összefoglalás

A fentiek alapján tehát várható, hogy viszonylag gyorsan, még a tavaszi időszak kezdetén sor kerül az új köztársasági elnök megválasztására Magyarországon. Kétségtelen, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetben a köztársasági elnöki tisztség nem marad sokáig betöltetlen. Érdemes tehát figyelni a sajtóban megjelenő értesüléseket a jelöltekről, illetve a megválasztás folyamatáról.

Kapcsolódó jogi hírek

Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények I.

A vagyon elleni bűncselekmények két csoportját ismeri jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvünk. Ezek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények és a „sima” vagyon elleni bűncselekmények. Jelen kétr...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények II.

Korábbi cikkünkben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kategóriáját ismertettük. Jelen cikkünkben a vagyon elleni bűncselekmények másik nagy kategóriájával foglalkozunk, az „sima” vagyon elle...

Elolvasom
Egyéb
Esküvői szerződéses kisokos

Bár messze még a 2023-as szezon, az esküvői szolgáltatók lefoglalása már javában megkezdődött. Mindenki igyekszik minél jobb áron, minél professzionálisabb szolgáltatásra szerződni. Nyilván az, hog...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények I.

A vagyon elleni bűncselekmények két csoportját ismeri jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvünk. Ezek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények és a „sima” vagyon elleni bűncselekmények. Jelen kétr...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények II.

Korábbi cikkünkben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kategóriáját ismertettük. Jelen cikkünkben a vagyon elleni bűncselekmények másik nagy kategóriájával foglalkozunk, az „sima” vagyon elle...

Elolvasom
Egyéb
Esküvői szerződéses kisokos

Bár messze még a 2023-as szezon, az esküvői szolgáltatók lefoglalása már javában megkezdődött. Mindenki igyekszik minél jobb áron, minél professzionálisabb szolgáltatásra szerződni. Nyilván az, hog...

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.