A főszabály változatlan: a termékkárért a gyártó felel. A gyártó fogalma azonban már nem csupán a tényleges előállítót jelenti, mert ide tartozhat a termék fejlesztője, terveztetője, gyártatója, a saját nevét vagy védjegyét elhelyező vállalkozás, továbbá a hibás alkotóelem – így akár egy szoftver – gyártója is. Ha az alkotóelem hibája a végtermékben okoz kárt, az alkotóelem és a végtermék gyártója egyetemlegesen felelhet, vagyis a károsult bármelyiküktől követelheti a teljes kár megtérítését.
Az uniós jogalkotó célja, hogy a károsult előtt lehetőleg mindig álljon egy Európai Unióban elérhető alperes. Harmadik országbeli gyártó esetén ezért az importőr, ennek hiányában a meghatalmazott képviselő, végső esetben pedig a logisztikai szolgáltató kerülhet a felelősi körbe. A forgalmazó akkor válhat felelőssé, ha a károsult felhívására egy hónapon belül nem azonosítja a gyártót vagy más felelős személyt. Onlineplatform-szolgáltató is felelhet, ha a terméket vagy az értékesítést úgy jeleníti meg, hogy az átlagos fogyasztó őt tekintheti eladónak. Gyártónak minősülhet az is, aki a terméket a gyártó ellenőrzésén kívül lényegesen módosítja, majd forgalomba hozza vagy használatba veszi.
Az objektív felelősség nem feltétlen felelősség. A vállalkozás mentesülhet például annak bizonyításával, hogy nem hozta forgalomba a terméket, a hiba ekkor még nem állt fenn, vagy az a tudomány és technika akkori állása szerint nem volt felismerhető. A kimentés lehetősége azonban szűkül, ha a hiba a gyártó ellenőrzése alatt álló szoftverből, kapcsolódó digitális szolgáltatásból, frissítésből vagy éppen a szükséges frissítés elmaradásából ered. Az alkotóelem gyártója hivatkozhat arra, hogy a hibát a végtermék tervezése vagy a végtermék gyártójának utasítása okozta. Gyógyszerek esetében a magyar szabályozás a fejlettségi kockázatra alapított mentesülést korlátozza.
Harmadik személy közrehatása nem csökkenti a károsulttal szembeni felelősséget, de megtérítési igényt alapozhat meg a közrehatóval szemben. A felelősség szerződéses kizárása vagy korlátozása semmis. Az igény a kár, a hiba és a felelős személy megismerésétől – vagy észszerű megismerhetőségétől – számított három év alatt évül el. Ezt főszabály szerint tízéves jogvesztő határidő zárja le, lappangó személyi sérülésnél azonban a végső határidő huszonöt év lehet. A kártérítés méltányosságból nem mérsékelhető, míg a nukleáris károkra a nemzetközi felelősségi rendszerek miatt e szabályok nem alkalmazhatók. Több felelős esetén az egyetemlegesség a károsult reparációját szolgálja.
Az új rendszer a digitális gazdaság valóságához igazítja a felelősséget: nem engedi, hogy a bonyolult ellátási lánc vagy a gyártó Unión kívüli székhelye önmagában ellehetetlenítse a károsult igényét. Egyúttal a gyártói ellenőrzés fogalmával a frissítések korszakára is választ ad. A döntő kérdés ezután már az lesz: képes-e a joggyakorlat a papíron széles felelősi kört ténylegesen hozzáférhető és hatékony jogvédelemmé alakítani?
Vissza a hírekhez
