Ön itt áll:

Állásinterjú – mit szabad és mit nem?

Munkajog

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2023. március 29. ( 554 napja)

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Szinte mindenkinek az életében volt már része az állásinterjúk kicsit sem stresszmentes miliőjét élvezni. Ezekben a szituációkban a leendő munkavállalók nyilván igyekeznek a legjobb arcukat mutatni a jövendőbeli főnökségnek, miközben mint egy első randin, általában érezhető a feszengés, legalábbis a interjúalany részéről. Bármihez is hasonlítjuk az interjút, első randihoz vagy vizsgához, még a mai napig is jellemző, hogy az állásra jelentkező az, aki inkább megfelelni kíván a másik félnek és csak rendkívül kevés interjú alkalmával lehet azt érezni, hogy a felek egyenlő pozícióból indulnak.

Bár az elmúlt évtizedben sokat változott a munkaerőpiac és a munkavállalók hiánya miatt nagyobb eszköztárral operálnak a munkavállalók a körülmények meghatározása szempontjából, az interjú során mégis inkább a munkavállaló kerül „felkérdezésre”.

Ha a munkáltató pusztán arra lenne kíváncsi, hogy a munkavállaló milyen szakmai kompetenciákkal rendelkezik, akkor elég lenne az önéletrajz és pár korábbi munka megküldése referencia-anyagként.

Egy jól működő szervezethez azonban elengedhetetlen, hogy a munkavállalók kompatibilisek legyenek a cég arculatával, célkitűzéseivel és nem utolsó sorban, a többi munkavállalóval. Ezért a munkáltatók manapság nagy hangsúlyt fektetnek az állásinterjúkra, nem ritkán pszichológiai tesztekkel vizsgáztatva a jelentkezőket.

Tekintsük át az állásinterjúkkal összefüggésben leggyakrabban felmerülő kérdéseket jogi szempontból

Állásinterjú – Magánéletben való vájkálás

Ez még mindig a slágerprobléma, amit sajnos a munkáltatók nagyon nehezen tudnak levetkőzni magukról.

-Van gyermeke? És szeretne? Mikor szeretne? Van párja? Házas? Nem házas?? Miért nem? Talán meleg?

Nevetségesen hangzanak a fenti kérdések, mivel általában ezeknek nem sok közük van az elvégzendő munkához. Az indiszkrét munkáltatók a legtöbb esetben azzal szokták magyarázni ezeket a kérdéseket, hogy nyilván adózási szempontból fontos a bérszámfejtésnek. Az adózási és egyéb állami juttatásokkal összefüggő kérdésekről, azonban bőven elég, ha az állásinterjú után egyezkedik a két fél, amikor már biztos, hogy az adott munkavállalóra esett a választás.

Mi a valódi ok?

Általában az, hogy a munkáltató meg akarja tudni, hogy mekkora eséllyel kell majd otthon maradni a beteg gyerekkel, lehet-e terhelni a munkavállalót túlórával vagy oda kell érnie az óvodába fél ötre a gyerekért. A szexuális irányultságra vonatkozó kérdéseket pedig inkább nem minősíteném.

Amikor egy munkáltató azt állítja, hogy az általam előbb leírtak fontos szempontok egy munkavállaló felvétele során, arra azt tudom mondani, hogy nyilván a munkáltatói szempontból fontos, viszont ha ezek alapján dönt, akkor valószínűleg a döntés maga diszkriminatív lesz, mert kizárja a munkavállalók sorából a kisgyermekes vagy épp egyedülálló szülőket.

Mit tehetünk?

Az állásinterjú nem bírósági meghallgatás, tehát bármelyik kérdésre mondhatjuk azt, hogy erre nem szeretnénk válaszolni.  Nyilván ezzel azt kockáztatjuk, hogy esetleg a készségesebben válaszoló munkavállalót választja a cég. Azt utóbb szinte lehetetlen bizonyítani, hogy a munkavállalók közötti kiválasztás oka mi volt, emiatt álláspontom szerint nem érdemes lépéseket tenni.

Másrészről, -ismételve magamat- az állásinterjú nem bírósági meghallgatás, ezért nem vagyunk kötelesek igazat sem mondani.

Állásinterjú – Teszt feladatok

Általában a nagyobb szakmai ismereteket igénylő pozíciók betöltéséhez a munkáltatók többkörös interjúkat tartanak, amelyek során a személyes benyomás mellett, számos feladatot végeztetnek el a leendő munkavállalókkal.

Ennek során nem ritka, hogy teszteket töltetnek ki velük vagy fordítási anyagokat adnak, hogy felmérjék a munkavállaló kompetenciáit.

Több olyan megkeresés is érkezett azonban az utóbbi időben, hogy egyes munkáltatók olyan komplex feladatok elvégzését, kvázi tanulmányok elkészítését várják a munkavállalóktól állásinterjú címén, amelyeket elkészítése a piacon jelentős összegekbe kerülne.

Ennek során, ha a munkavállalót mégsem választják ki az adott pozícióra, az általa leadott munkát felhasználják a cég működésével összefüggésben.

Ennek körében a kérdésekhez hasonlóan, szintén a munkavállaló dönt, hogy mi az a feladat, amelyet még nyugodt szívvel elvégez egy állásinterjú során. Nyilván azt is ki lehet kötni, hogy az általa leadott munka, amennyiben nem veszik fel, akkor nem felhasználható és erről lehet nyilatkoztatni a munkáltatót is.

Önmagában már az egy intő jel lehet, ha a leadott munkák későbbi felhasználásával összefüggésben, a munkaáltató nem hajlandó nyilatkozni.

Próbanap

Szintén nagy kedvenc, amikor a munkáltató meg szeretné nézni, hogyan boldogul a munkavállalója élesben és nem mellesleg be akarja mutatni a munkáltatónál lévő folyamatokat. Ilyenkor a munkavállalók egy előre megbeszélt napon már úgy dolgoznak a munkahelyen, mint a rendes, munkaviszonyban álló munkavállalók, csak éppen általában pénzt nem kapnak érte.

A Munka Törvénykönyve nem ismeri a „próbanap” fogalmát, valaki vagy munkaviszonyban áll vagy nem. Ha a munkáltató ilyenkor kap egy munkaügyi ellenőrzést, akkor nem tárhatja szét a kezét, hogy a pultban álló, munkaszerződés, bejelentés és munkabér nélküli személy, aki nagyban pakolja a pogácsákat, mégis milyen minőségében tevékenykedik.

Egyebekben pedig senki nem köteles ingyen munkát végezni.

Teljesen másik eset az, ha a munkáltató a leendő munkavállalót, egy óra alatt körbevezeti a munkahelyen, hogy a munkavállaló lássa mi lenne a feladat és felelősebb döntést tudjon hozni a munka elvállalásával összefüggésben. Érezzük, hogy ez jelentősen eltér attól, amikor egy tizenkét órás műszakot várnak el, a még jogviszonyban sem álló munkavállalótól.

Bár mint a cikkünk elején is említettük az állásinterjúk során általában a munkáltató az, aki diktálja a feltételeket, ne felejtsük el, hogy mindig lehet nemet mondani. Fontos, hogy a munkavállalók az állásinterjúk során fel tudják mérni, hogy egy munkaviszony során kihez köteleződnek el. Az a munkáltató, aki már az elején nem tiszteli a magánéletünket és elvárja, hogy ingyen dolgozzunk neki, attól vélhetően a jövőben sem várható el más hozzáállás. Ilyen helyre pedig nem is baj, ha nem hívják vissza az embert.

 

A próbaidővel kapcsolatban itt olvashat részletesebben.

Kapcsolódó jogi hírek

Munkajog
Mi a teendő munkabaleset esetén?

Munkabalesetnek az a baleset minősül, ami a munkavállalót a szervezett munkavégzés közben vagy azzal kapcsolatban éri, a baleset időpontjától és helyétől illetve a sérülést elszenvedett alkalmazott...

Elolvasom
Egyéb
Munkajog
Munkabaleset vagy sem?

A Munka Törvénykönyve egyértelműen rögzíti, hogy a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárt. A munkáltató e kötelezettsége alól akkor mentesül,...

Elolvasom
Munkajog
Felmondás, vagy elbocsátás?

Ügyfelünk folyamatosan romló egészségi állapota miatt munkáját már nehezen tudta ellátni, üzemorvosi minősítései időről-időre rosszabbak voltak, munkáltatója mégsem bocsátotta el őt.

Elolvasom
Munkajog
Mi a teendő munkabaleset esetén?

Munkabalesetnek az a baleset minősül, ami a munkavállalót a szervezett munkavégzés közben vagy azzal kapcsolatban éri, a baleset időpontjától és helyétől illetve a sérülést elszenvedett alkalmazott...

Elolvasom
Egyéb
Munkajog
Munkabaleset vagy sem?

A Munka Törvénykönyve egyértelműen rögzíti, hogy a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárt. A munkáltató e kötelezettsége alól akkor mentesül,...

Elolvasom
Munkajog
Felmondás, vagy elbocsátás?

Ügyfelünk folyamatosan romló egészségi állapota miatt munkáját már nehezen tudta ellátni, üzemorvosi minősítései időről-időre rosszabbak voltak, munkáltatója mégsem bocsátotta el őt.

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.