A munkaközi szünet szabályai

A munkavállaló munkavégzés közbeni pihenéshez való joga nemcsak egészségügyi, hanem jogi szempontból is kiemelt jelentőséggel bír. A Munka Törvénykönyve pontosan meghatározza, mikor és milyen feltételek mellett kell a munkáltatónak munkaközi szünetet biztosítania.

Munkaközi szünetet a munkáltató köteles biztosítani, ha a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje, illetve az aznapi rendkívüli munkaidővel együtt számított munkaideje meghaladja a 6 órát. Ebben az esetben legalább húsz perc szünet jár, míg 9 órát meghaladó munkavégzés esetén további huszonöt percet is biztosítani kell – így a teljes szünetidő elérheti a 45 percet. A törvény megengedi, hogy a felek ettől eltérően is megállapodjanak, illetve kollektív szerződés legfeljebb 60 perc munkaközi szünetet is előírhat, de kizárólag a munkavállaló javára. A munkaközi szünetet a munkavégzés megszakításával kell biztosítani. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a munkavállaló félbehagyhatja tevékenységét, hanem azt is, hogy ez idő alatt a munkáltató semmilyen munkavégzést nem rendelhet el, és a munkavállaló elhagyhatja a munkavégzés helyét.

Fontos hangsúlyozni, hogy a munkaközi szünet főszabály szerint nem része a munkaidőnek. Ez azt is jelenti, hogy erre az időszakra a munkavállalót nem illeti meg díjazás, sem alapbér, sem bérpótlék formájában. Kivétel ez alól, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el – ebben az esetben ugyanis a munkaközi szünet a munkaidő részét képezi, és így annak idejére is jár díjazás. A munkáltató ugyanakkor dönthet úgy – akár munkaszerződésben, akár egyoldalúan –, hogy a munkaközi szünet a munkaidő része, ez esetben természetesen ezen időszakra is jár díjazás a munkavállalónak.

A törvény lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató a szünetet több részletben biztosítsa, de legalább az egyik részletnek húsz perc hosszúságúnak kell lennie. Ezt a szünetet legalább három, de legfeljebb hat óra munkavégzést követően kell kiadni, de az időzítésre vonatkozó részletszabályokat a munkáltató jogosult meghatározni.

A jogalkotó a fiatal munkavállalók védelmét is szem előtt tartotta: ők napi 4,5 óra munkavégzés után legalább 30 perc, napi 6 óra felett pedig legalább 45 perc munkaközi szünetre jogosultak. Kötetlen munkarend esetén – amikor a munkavállaló maga osztja be munkaidejét – a munkaközi szünetre vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni. Osztott munkaidő esetén a két munkavégzési szakasz közé legalább kétórás pihenőidőt kell biztosítani, amely alatt – ha a feltételek fennállnak – munkaközi szünet is kiadható.

A munkaközi szünet nem tévesztendő össze más jellegű, például munkavédelmi vagy egészségügyi célú pihenőidőkkel. Így például képernyő előtti munkavégzés esetén az óránkénti 10 perces megszakítás vagy meleg, illetve hideg munkakörnyezetben az óránkénti 5–10 perces pihenőidő nem minősül munkaközi szünetnek, és a munkaidő részeként kell számításba venni.

Összegzés

A munkaközi szünet a munkavállaló egészségének és jóllétének védelme érdekében biztosított törvényi garancia. A szünet tartama, időzítése és díjazási vonzatai egyaránt jelentőséggel bírnak, különösen akkor, ha a munkaszervezet működését és a munkaidő-nyilvántartást is érintik.