Az egészségügyi alkalmatlanság munkajogi megítélésének új irányai az Alkotmánybíróság 1/2025. (II. 27.) AB határozata tükrében

A munkaviszony stabilitásának egyik legfontosabb feltétele, hogy a munkavállaló egészségi állapota lehetővé tegye a munkaszerződés szerinti feladatok ellátását. Az egészségi állapotban bekövetkező változások ugyanakkor számos olyan munkajogi kérdést vetnek fel, amelyek egyszerre érintik a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségét, a munkavállaló jogait és a munkaviszony jövőjét. Az elmúlt időszakban a jogalkotás és a bírói gyakorlat jelentős fejlődésen ment keresztül ezen a területen, amelynek meghatározó állomása az Alkotmánybíróság 1/2025. (II. 27.) AB határozata. A döntés új megközelítést adott az egészségi alkalmatlanság munkajogi következményeinek, ezért érdemes áttekinteni annak legfontosabb tanulságait.

A Munka Törvénykönyve alapján a munkáltató egyik alapvető kötelezettsége a munkavállaló tényleges foglalkoztatása, amely szorosan összekapcsolódik az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkafeltételek biztosításával. Ennek következményeként a munkáltató kizárólag olyan munkakörben foglalkoztathatja a munkavállalót, amelyet egészségi állapota alapján biztonságosan el tud látni. Az egészségi alkalmasság megítélése minden esetben foglalkozás-egészségügyi szakvéleményen alapul, amelyet a munkáltató köteles figyelembe venni.

Kiemelt jelentőségű annak elhatárolása, hogy az egészségi alkalmatlanság nem azonos a keresőképtelenséggel. Míg a keresőképtelenség rendszerint átmeneti állapot és társadalombiztosítási ellátásokhoz kapcsolódik, addig az egészségi alkalmatlanság azt jelenti, hogy a munkavállaló tartósan vagy véglegesen nem képes ellátni a munkaszerződés szerinti munkakört. A 2023-ban módosított szabályozás nyomán a munkavállaló ilyen esetben is mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, amely egyúttal új kérdéseket vetett fel a foglalkoztatási kötelezettség és a díjazás kapcsolatával összefüggésben.

A korábbi bírói gyakorlat hosszabb időn keresztül eltérően ítélte meg, hogy a munkáltató köteles-e foglalkoztatni az egészségi okból alkalmatlan munkavállalót, illetve ilyen esetben jár-e számára állásidőre alapbér. A BH2024.16. számú döntés a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének korlátozottabb értelmezését erősítette, amely sajátos helyzetet eredményezett: a munkaviszony fennmaradt, a munkavállaló nem végezhetett munkát, ugyanakkor díjazásban sem részesült. E jogalkalmazási problémára reagált az Alkotmánybíróság 1/2025. (II. 27.) AB határozata, amely kimondta, hogy az ilyen szabályozás alkotmányosan nem tartható fenn. A testület hangsúlyozta, hogy a munkáltató általános foglalkoztatási kötelezettsége egészségi alkalmatlanság esetén is fennmarad, ezért a munkavállaló nem kerülhet olyan helyzetbe, amelyben munkaviszonya változatlanul fennáll, mégsem részesül sem munkabérben, sem társadalombiztosítási ellátásban, így a munkavállalót meg fogja illetni távolléti díj. A döntés egyúttal arra is rámutatott, hogy a munkáltatónak elsődlegesen azt kell vizsgálnia, biztosítható-e a foglalkoztatás a munkafeltételek vagy a munkaszervezés megfelelő átalakításával.

Összegzés

Az egészségi alkalmatlanság munkajogi megítélése napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő területe, amely jelentős hatással van a munkáltatók napi gyakorlatára és a munkavállalók jogérvényesítési lehetőségeire egyaránt. Az Alkotmánybíróság 1/2025. (II. 27.) AB határozata a foglalkoztatási kötelezettség alkotmányos tartalmának megerősítésével hozzájárult a munkaviszonyban fennálló egyensúly korszerű értelmezéséhez, és egyértelmű iránymutatást adott a jogalkalmazás számára. A jövő egyik legfontosabb kérdése az lehet, hogy a bírói gyakorlat milyen további szempontok mentén alakítja ki az egészségi alkalmatlanság esetén elvárható munkáltatói intézkedések határait, és miként biztosítható egyszerre a munkavállalók egészségének védelme, valamint a munkaviszony kiszámítható működése.