Szerződésszegés után visszatérítés
Ügyfelünk napelemek felszerelésére vonatkozóan kötött egy céggel vállalkozási szerződést.
Ügyfelünk napelemek felszerelésére vonatkozóan kötött egy céggel vállalkozási szerződést.
Ügyfelünk esős időben kétirányú úton közlekedett, amelynek mindkét oldalán járművek parkoltak. A szemből érkező jármű vezetője úgy vélte, hogy még elfér Ügyfelünk járműve mellett, de rosszul mérte ...
Az Ügyfél kezét megműtötték, melynek következtében maradandó egészségkárosodása lett, és a károsodás mértéke az évek során folyamatosan változott. A károsultnak három balesetbiztosítása is volt. Ez...
Ügyfelünk egy multinacionális vállalat középvezetőjeként dolgozott, több mint 10 éven keresztül. A munkáltató átszervezésre való hivatkozással kezdeményezte a munkaviszony közös megegyezéssel törté...
Ügyfelünk édesapja törlesztési biztosítást kötött egy banki hitel tárgyában, mely biztosítás fedezete a szerződő halála esetére is kiterjedt.
Ügyfelünk ingatlanán kárt okozott a szomszéd épületben keletkezett csőtörés miatt kiáramló víz.
Ügyfelünk csekket kapott a rendőrségtől gyorshajtás miatt, a rendőrség szerint ugyanis Budapest belvárosában a megengedettnél gyorsabban, 50 km/h sebesség helyett 72 km/h sebességgel hajtott. Társa...
Ügyfelünk használtautó kereskedésben vásárolt egy gépjárművet. Az adásvételi szerződés megkötését megelőzően az autót megtekintette, kipróbálta, kifogástalannak vélte. Majd 3 hét elteltével az autó...
Ügyfelünk nyaralásából hazatérve szembesült vele, hogy ingatlanjának tetején elhelyezett napelemek közül kettőnek az üvegezése megrepedt.
Ügyfelünk, mint szállítmányozó társaság, javításra adott be egy nehézmunkagépet a szervizbe. A javítás végén megdöbbentően magas összegről kaptak kézhez számlát, amely miatt azonnal reklamáltak.
Ügyfelünk egy multinacionális vállalat egyik áruházának áruházvezetője volt, amikor egy jól megtervezett folyamat eredményeként munkaviszonyát felmondással megszüntették.
Ügyfelünk munkahelyén a vállalati parkolóban parkolt le gépjárművével. A gépjármű motorháztetőjére ráhullott egy darab tégla a munkáltató egyik épületének homlokzatáról.
Ügyfelünk egy pénteki napon rosszul lett a munkahelyén. Mivel a felettese szabadságon tartózkodott és kijelölt helyettese nem volt, ezért felettese titkárnőjének jelezte, hogy rosszulléte miatt haz...
Az ügyfél egy menetrend szerinti autóbuszt vezetve haladt a számára kijelölt útvonalon, mikor az út egy nehezen belátható módon kanyarodó szakaszához ért. Ahhoz, hogy az általa vezetett gépjárművel...
Ügyfelünk ingatlanának kéményében sajnos jelentős károkat okozott egy vihar, és kéményét letépte a szél. A lakásbiztosító kötelezettséget vállalt arra, hogy a javítási költségeket megtéríti, így a ...
Ügyfelünk egy internetes webáruházban vásárolt nagy értékű ipari fűnyírót. A fűnyírót személyesen vette át az internetes webáruház telephelyén. Az értékesítő vállalkozás szakmunkatársai végezték az...
Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 5 munkanapon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.
Kérdésem vanKérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 5 munkanapon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.